Az önszabotázstól az önszerelemig!


Vajon ki a felelős az életünk alakulásáért? Magunk alakítjuk –e az életünket? Vagy a család és a környezet a felelős azért ami velünk van? Vajon miért esünk mindig ugyanabba a hibába? Miért azok történnek velünk amit nem is akarunk, amit el akarunk kerülni? Tényleg kihat az életünk alakulására, az ahogyan saját magunkkal bánunk?! Az, hogy mennyire szeretjük és vagyunk elégedettek magunkkal mennyire befolyásolja a környezetünket, kapcsolatainkat, és életünk történéseit?!

Ezekre a kérdésekre választ kapsz Dr. Buda László pszichiáter írásából.

Ha az embert autonóm lénynek tekintjük, aki képes a saját magát érintő kérdésekben döntéseket hozni, illetve racionális lénynek tekintjük, aki képes a számára legmegfelelőbb megoldásokat választani, elámulhatunk, hogy ennek ellenére milyen rengeteg ember, mennyire gyakran rombolja, gátolja, gáncsolja saját magát, és mennyire kevés ember, milyen ritkán ápolja, gondozza, szereti saját magát.
„ Ha az emberek nem kapják meg amit kérnek, az csak úgy lehetséges, hogy nem hangolódnak össze saját kívánságaikkal. Szükség nem létezik. Hiány sem. Nincs versengés a készletekért. Csak megengedés vagy meg nem engedés van azzal kapcsolatban, amit valaki kér.” /Abraham/

Abraham fenti gondolata ámulatba és zavarba ejtett, mert sok tekintetben ellenkezik hétköznapi élményeimmel és terápiás tapasztalataimmal. Mégis, induljunk most ki abból, hogy mindez érvényes. Tegyük fel, hogy a világunk alaptermészete a bőség. „ Kvantum-nyelven”: minden energia = minden lehetőség= minden lehetséges, ami egyszer elgondoltatott. Én teremtem saját világomat, mai pontosan olyan, amilyen én vagyok, tükröz engem. Számomra felkavaró érzés belegondolni, hogy a világomban csak azért nincs áradó bőség és tökéletes harmónia, mert én nem engedem, mert én nem teszem ezt lehetővé.

Engedd meg kedves olvasó, hogy most kicsit Rólad beszéljek mert így könnyebb kimondanom amire gondolok. És mert te – akárcsak én – ha körbenézel világodban, többnyire nem a full-bőség-boldogság - harmónia édenkertjét látod, hanem egy természetes bonyolult, problémákkal és hiányokkal tarkított jó is rossz is életteret, így van? Ez az amit ismersz, amit megszoktál, amit megszerettél, amivel elbíbelődsz évtizedekig.

Ha a dolgok nem mindig úgy sikerülnek, ahogy szeretnéd, nem azt kapod az élettől, amire vágysz, és akkor jön egy okos ember, és azt mondja neked, hogy ezt te csinálod magadnak, 100%-ben te vagy a felelős mindezért, Te kedvelni fogod ezt az illetőt? Az a tippem, hogy nem feltétlenül. Talán ezt gondolod magadban: jó, jó, persze-persze, tudom-tudom, eddig már én is eljutottam, nem kell szembesíteni vele! Vagy azt gondolod: Már hogy lennék én a felelős mindenért? Ez a jellegzetes nyugati fellengzős gondolkodásmód! Rajtam kívül is vannak dolgok! Különben is, ha mindenki maga teremtené a világát, hogyan lenne itt nekünk egy közös valóságunk? Esetleg gondolhatnád: És milyen alapon lehetnék én felelős olyasmiért, amit tudattalanul teszek, aminek az ellenkezőjét szeretném tenni, vagy amit észre sem veszek, hogy teszek? És ki a felelős az afrikai éhező gyerekekért? Én? Ők? És így tovább….

És- miközben az illető a 100% felelősségedről papol, Te pedig körbenézel az életedben -, lehet, hogy elborít az ingerültség, a tehetetlenség, a bosszankodás, a lehangoltság vagy az önsajnálat érzése. És talán épp emiatt az érzés miatt nem kedveled okos tanácsadódat, aki rád akarja kenni a balhét.

De most tegyük fel, hogy – akár érted, akár nem, hogy is van a dolog ezzel a felelőséggel- elfogadod teremtői státuszodat, és úgy döntesz, hogy hajlandó vagy felébredni az áldozatszerepből. Ekkor kerül elő a következő kérdés: hogyan is teremtsd meg magadnak vágyad világát a valóságban.

Ehhez szeretnék ebben az írásban támpontokat adni Neked, az önszabotázs jelenségének vizsgálatán keresztül. Mert szerintem érdemes megértened, hogyan akadályozod, szabotálod magad a személyes jóléted felé vezető úton és miként hagyhatnád abba ezt a –nagyrészt tudattalan- önszabotázs akciót. Ha ezt a málhát ledobod a hátadról, az élet jóval könnyebbnek fog tűnni – ezt, mint a témával évek óta foglalkozó pszichoterapeuta, garantálom neked. (Amúgy sose higgy senkinek, aki lelki ügyekben bármit garantál! Mindennek járj utána!)

Az önszabotázs lényege tehát, hogy olyasmit csinálsz – akár tudatosan, akár teljesen tudatlanul, észrevétlenül, ami nem tesz jót neked, amivel távolabb kerülsz a vágyott célodtól. Az önszabotázs az önmagadhoz való viszonyod egyik speciális szintje, valahol az önkorlátozás (nem veszed igénybe az összes lehetőségedet, bizonyos területektől eltiltod magad) és az önpusztítás ( aktívan ártasz saját magadnak, lelkileg vagy fizikailag) között.

Az önszabotázst – mivel javarészt tudattalan – a rajtad látszólag kívülálló történések és történtek következményei alapján ismered fel életedben. A leggyakoribb ilyen történések: váratlan nehézségek, kellemetlen „véletlenek”, ellenségek megjelenése, időhiány, pénzhiány, konfliktusok, családi ellenállás, halogatás, elkésés, fáradság, álmatlanság, lehangoltság, túlevés, túlivás, testi tünetek, balesetek, és így tovább. Hadd meséljek egy példát esettáramból!Nem egy siker sztori de ide illik….

Roberto 35 körüli külföldi férfi, műszaki területen dolgozik, szereti a munkáját, jól megfizetik. Azért fordult hozzám mert irracionálisan szorong a vizsgáktól, amelyek szakmai fejlődéséhez időről időre szükségesek. Ilyenkor teljesen bepánikol, és a legalaposabb felkészülés után is siralmas teljesítményeket nyújt. Tipikus önszabotázs jelenség! Mit lehet tenni?

Az első találkozónk alkalmával kiderült, hogy gimnazista korában történt egy „vizsga-baleset”, azóta áll fenn a jelenség. Apja akkor nagyot csalódott fiában, és ez érzelmileg mélyen behuzalozta a kudarcélményt. Pszichoterápiás eszközzel oldottuk ezt a tanult és megszokott reakciót, miközben képzeletben apjával elsimították ezt az ügyet. Roberto a meghatódottságtól sírva, megkönnyebbülten és reménykedve távozott.

Fél év múlva újra eljött, mert – bár sokkal jobban érezte magát a vizsgákkal, és úgy általában az életével kapcsolatban – megfigyelte, hogy a vizsgák ideje alatt olyan, akaratlan viselkedésformákat produkál, amelyektől azután erőt vesz rajta a szorongás, például a ceruzáját rágja, fejét vakarja. Maga a szituáció még mindig nyomasztó számára. Ekkor más taktikához folyamodtunk, és elkezdtük összegyűjteni mi minden segítheti Robertát abban, hogy az egész vizsga-dolgot kalandnak, örömforrásnak észlelje, ne pedig fenyegetésnek. A gyakorlás végeztével ismét nagy reményekkel indult útnak.

Ismét eltelt fél év, és Robertától levelet kaptam, amelyben megírja, hogy remekül haladt a legfontosabb vizsgájára való készüléssel, és életében először valóban azt érezte, hogy valami örömteli kalandra, megmérettetésre készül, nem pedig egy bénító szorongással teli tortúrára. Egészen fel volt dobva, amíg a szerdára tervezett vizsgáról hétfőn délután ki nem derült, hogy aznap délelőtt volt, valahogy – pedig ilyen azelőtt soha nem fordult elő vele – sikerült elnéznie a dátumot..

Makacs és leleményes dolog tud lenni ez az önszabotázs… Én pedig tekinthetném ezt terápiás kudarcnak, ha nem lennék biztos abban, hogy amit csináltunk, ettől függetlenül nagy hasznára lehet ennek az embernek. És néha – úgy tűnik – „felsőbb erők” rendezik el a dolgokat… Ebben az értelemben maga az önszabotázs is más fénytörésben jelenik meg: a „kis én „ tervez, a „nagy Én” végez. És a „nagy Én” hosszabb távon mindig erősebb és bölcsebb…

Lássuk mit adhat a pszichológiai gondolkodás az önszabotázs témájához. Az Alfred Adler által kidolgozott, széles körben elterjedt „ kisebbrendűségi komlexus” elmélet szerint gyermekként sokszor átélted, hogy a többiek nagyobbak, erősebbek nálad, és ez később, mint életprogram fut tovább, azzal az állandó kényszerrel kísérve, hogy ezt a csökkentértékűség-érzést kompenzáld. Így nagyrészt a valaki(k)nek való bizonyítással vagy elfoglalva, szorongsz a teljesítményhelyzetekben, lényegében nem a saját életedet éled.

Ehhez társulnak a kisebb- nagyobb lelki megrázkódtatások, amelyeket – és ez Freud egyik zseniális felismerése – a meghaladás igényétől vezérelve, hajlamos vagy szinte kényszerűen ismételni, újra és újra besétálva saját kedvenc csapdáidba. Életed során, ismételgetett cselekvéseidből észrevétlenül szokások formálódnak, amelyek már akkor is ellenállnak a változtatási törekvéseidnek, ha egyébként felismered ártó jellegüket (ezek az ún. „káros szokásaid”, sorozatos önszabotázs akciód.)

Ezek egyik gyakori formája, amikor a rövid távú és a hosszú távú hasznok súlya elbillen az azonnaliság javára: most legyen kellemes, a következményekre teszel nagy ívben. Most még eszel valamit, ezt a fontos munkát egyenlőre elhalasztod, a sportra nem marad időd, és így tovább. Általában a lelkiismeret furdalás még pluszban nehezíti a későbbi fejleményeket.

Martina Horner nevéhez fűződik a „siker-fóbia”, mint jelenség feltérképezése, amely – lényegét tekintve- rokon a kudarctól való rettegéstől. Tünetei: bűntudatod támad, kellemetlenül érzed magad, ha valamiben sikerér, különösen, ha társaid nem kapnak hasonló elismerést – nem szívesen számolsz be másoknak a sikereidről – gyakran halogatod a munkáidat, különösen azokat, melyek a sikeresség felé lendíthetnének – konfliktushelyzetekben gyakran ajánlasz kompromisszumot, akár a saját céljaidat és terveidet is feláldozva – gyakran győzködöd magad, hogy valamiben miért nem vagy elég jó – valahol mélyen úgy érzed, nem érdemled meg a sikert – félsz, hogy ha sikert aratsz, ez nem lesz tartós, nem leszel képes ezt reprodukálni, és később az elkerülhetetlen és kínos bukás várhat rád.

A siker –fóbia hátterében húzódó okok lehetnek többek közt: félelem a változástól, átalakulástól, a siker utáni bukástól, a megnövekedett felelősségtől, mások kritikájától, irigységtől, kapcsolataink elbizonytalanodásától, vagy akár attól a nehezteléstől, hogy mindezt miért nem értük el hamarabb.

A sikertől való félelem, az alacsony önbecsülés, a múlt kudarcai és traumái, az áldozat-szerepbe való beszorulás, az „ön-érdem-érzet” alacsony szintje, az önsorsrontó szokások bebetonozódása, a kockázat-kerülés, a bizonyítási kényszer mind-mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ellehetetlenítsük magunkat hosszabb távon.

Leegyszerűsítve, ami a közös minden önszabotázs jelenségben: egy vágy, szándék, törekvés, igyekezet és egy vele ellentétes irányú ellenállás, ellenszándék, ellenvágy, ellentörekvés (ez az ellen… az , ami a leggyakrabban nem tudatosul). És ami lényeges, mindkettő valamilyen értelemben pozitív szándék!
Lássunk néhány példát az ellentétpárokra!


vs. versus jelentése = szemben, valami ellen

Boldogság vs. Biztonság
Az egyik leggyakoribb minta, például: áhítozol a boldog párkapcsolatra, de nem mész oda egy neked tetsző emberhez, mert kockázatosnak találod. Elképzelhető, hogy már a „ boldogság-szorongás” is eluralkodott rajtad. Ezt onnan ismered fel, hogy ilyeneket gondolsz időnként: „nem érdemlem meg” –„ meg lesz a böjtje” – „semmi sem tart örökké” – „ az emberek irigykednek és utálni fognak ezért” – „ senki más nem boldog” – „ a boldogság csak illúzió” stb.

Kibontakozás vs. Kielégülés
Néha ez a két dolog kiválóan megfér egymással, de gyakran az azonnali kielégülés a későbbi kibontakozás rovására megy, lásd zabálás, droghasználat, költekezés, játékszenvedély, vagy maga a korai magömlés…

Siker vs. Kudarckerülés
Kedvenc példám egy olimpikonról szól, aki a dobogóról mindig lemaradt, pedig teljesítménye alapján aranyérmes is lehetett volna. A terápia folyamatában kiderült, hogy nincs megelégedve a testével nagynak tartja a fenekét. És amikor elképzeli, hogy dobogóra lép, még az áhított sikertől is erősebb benne a szégyenérzet és a szorongás, hogy ország-világ a fenekét nézi megrökönyödve…

Extázis vs. Szégyenkerülés
Ide kapcsolódik, hogy sokan vágynak mélyebb, szenvedélyesebb, különlegesebb szexuális élményekre, mint amelyekben részük van, de a szégyenérzetük visszatartja őket. Akár egy stabil párkapcsolaton belül is…
Ismertem egy férfit, akinek szinte állandóan fájt a hasa, mintha egy abroncs szorítaná. Ez az abroncs ellazul, ha ledobja a ruháit és eltűnik, ha szexel. Rövid beszélgetésünkből kiderült, sokkal több nőre vágyik (szinte mindenki), mint amennyihez engedélyt ad magának közeledni (szinte senki)…

Szerelem vs. Csalódáskerülés
Ez az amatőr, szereleméhes randizók nagy csapdája. Aki fél a csalódástól, ritkán jut „megfelelő színvonalú” partnerhez. Ha a visszautasítás félelmetesebb számodra, mint amilyen vonzó a sikeres közeledés, bukásra vagy ítélve. És ez a képlet a párkapcsolatok kevésbé friss szakaszaira is érvényesnek látszik, Spezzano hangsúlyozza a „ Ha fáj, az nem szerelem” című könyvében, hogy érzelmi kockázatvállalás nélkül nem tud fejlődni a tartós kapcsolat sem.

Gazdagság vs. Önképőrzés
Úgy vettem észre, hogy ezekben a „válságos időkben” felhangosodik az anyagi biztonság, gyarapodás igénye, mégis sokan mintha ellehetetlenítenék saját magukat a gazdagodás felé vezető úton. Ennek sokszor köze van az önmagunkról és a „ gazdag emberekről” kialakított képhez, s amennyiben a kettő közt eltérések, feszültségek mutatkoznak (pl: én becsületes vagyok, a gazdagok csirkefogók stb..), ez önmagában garancia lehet az anyagi stagnálásra. Emlékszem egy fiatalemberre, aki nem jutott ötről a hatra az életével, pedig roppant tehetséges és szakmailag képzett srác volt. Sütött róla, hogy gáncsolja magát, csak nem tudtuk miért. Elmesélte, hogy szülei jómódúak voltak, és ezt ő mindig szégyellte iskolatársai előtt. Soha nem hívott meg senkit magukhoz, nehogy kiderüljön, mekkora kastélyban élnek. Az iskola felé menet mindig kicsit összekoszolta a ruháját. Nem akart kilógni. Elfogadásra, beilleszkedésre vágyott. Felnőttként minderre már nem volt szüksége, de addigra a „ ne emelkedjek ki!” program irányította őt.

Egészség vs. Mélyebb vágyak, félelmek
Közhely, hogy megbetegedi jó, mert több törődést, gondoskodást kap az ember. Van, akinek megéri, mert – bár szenved – valami fontosabbat tud talán ideig-óráig kicsikarni a környezetéből. Hasonló lelki dinamika tárult fel egy 40 körüli hölgy esetében, akit sokízületi gyulladása idejekorán a kerekesszék felé sodort. Mint kiderült, férjével nagyszerű párt alkottak, leszámítva a szexet, mert attól viszolygott, minden aktust kényszernek, erőszaknak élte meg. Arra vágyott, arról fantáziált, hogy milyen jó lesz nekik majd idős korukban, amikor ez az egész szex-téma már rég lekerült a napirendről. Teste valamiképp meghallotta ezt a vágyat, és a maga módján hozzálátott a hipergyors öregedéshez. A pozitív szándék nyilvánvaló, az eredmény lesújtó…

Az önszabotázs folyamatok felfedezése és kiiktatása általában nem megy egyedül, mert részben-egészben tudattalan, automatikus módon zajlik. Sokat segít egy külső szemlélő, és nagy lendületet adhatnak azok a módszerek, gyakorlatok, amelyek segítenek felismerni és kitisztítani operációs rendszerünkből ezeket az alattomos vírusokat. Ezekből nyújtok át most egy kisebb csokrot, mindet ellenőriztem, hatásosnak találtam.

1. Fájdalom-meghaladás

Ahhoz, hogy egy mintából kilépjek, valószínűleg el kell hagynom a komfortzónámat. Ezt a „ burkot” egy félelem-kéreg védi, mely eltakarja a fájdalom, a biztonságvesztés, a kiszámíthatatlanság tartományát. Aki megtanul szembenézni a fájdalommal, egyenesen belelépni és valamiképp megszeretni azt, jóval könnyebben hagyja maga mögött, mint akit félelmei „ eredményesen” megakadályoznak ebben. A komfortzónán kívül a végtelen lehetőségek birodalma vár!

2. Hidelem- átalakítás
„ Az ember nem arra gondol, amire szeretne, hanem arra, ami eszébe jut” – mondja Dumas, de talán az is igaz, hogy az ember megválogathatja gondolatait, és akkor már érdemes olyasmit gondolni, ami jó érzéssel tölt el. A kognitív pszichoterápia széles palettát kínál a „ nem érdemlem meg” típusú, önszabotáló gondolatok átalakítására. Ezek közül is az egyik legkiemelkedőbb Byron Katie hiedelemátfordító technikája.

3. Csináld Magad módszer

Ha úgy döntesz, hogy inkább egyedül teszel rendet magadban, íme egy lehetséges menetrend Antony Robbinstól:
1. Azonosítsd az önszabotáló viselkedést!
2. Azonosítsd és értékeld a mögötte húzódó pozitív szándékot!
3. Készítsd fel az elmédet a változásra! Józanul mérlegeld, mit hoz a konyhára, ha folytatod a régit, vagy ha megváltoztatod.
4. Szakítsd meg a régi mintát! Bármi működhet, STOP technika, nevetségessé tevés, rituális megszabadulás (pl: leírod, majd elégeted)
Indítsd be az új programodat, éld bele magad, minél érzékletesebben! Minden erőforrásoddal támogasd az új viselkedésformát, tedd szokásoddá.

4. Szeretlek-módszer
Ez elég egyszerű: bármi elbizonytalanít, feldühít, kibillent, mondogasd magadban, vagy fennhangon ezt a szót. Egy ideje gyakorlom, és el kell ismerni, ahhoz képest, hogy ez csak egy szó, a hatása meglepően erős!

5. Megbocsátás-módszer
Bármilyen triviális is az elmélete- vagyis: hogy ha neheztelsz valakire, kizárólag magaddal szúrsz ki, és a megbocsátás elemi érdeked – gyakorlás, segítség, felügyelet nélkül legtöbbször képtelenek vagyunk ezt meglépni. Minden olyan rituálé, terápia, technika, amely segít a régebbről maradt neheztelések oldását, óriási lépés az önszabotázs átalakításában is.

6. Transz-generációs tisztítás
Úgy tűnik, gyakran a felmenőinktől tanuljuk, tudatosan vagy öntudatlanul, hogyan tegyük tönkre, korlátozzuk, akadályozzuk magunkat. Mindig jól jön a családi rendszerrel való tisztító munka.

7. Transz-inkarnációs tisztítás

Időnként az önszabotázs kevéssé érthető és modellezhető az aktuális, fogantatástól datált élet kontextusában. Sokat segíthet, ha ezt a vizsgált spektrumot túl tudjuk terjeszteni a fogantatás előtti időszakra is. Néha furcsa fogadalmak, elköteleződések, sérülések kerülnek felszínre a reinkarnációs megközelítésű terápiás folyamatokban.

8. Személyes küldetés tisztázás
Ha többé- kevésbé tisztázni tudjuk, milyen céllal , küldetéssel születtünk, kevesebb zsákutcát kell bejárnunk, hamarabb felismerjük, mi a fontos, és hol húzódnak a személyes csapdáink. Ezzel talán elkerülhető lett volna Roberto kudarc sorozata is.

9. Test- kommunikáció
HA nem tudsz kiigazodni abban, mit is akarsz, illetve hogyan is akadályozod magad ennek elérésében, többnyire a tested tudja a hiteles választ. Ha megtalálod a módját annak, hogy szóba állj vele, meglepő dolgokat tárhat fel.
Ha túljutunk az önszabotázs ingoványán, megnyílik előttünk a valódi önelfogadás, önbecsülés és önszeretet ajtaja. Elkezdjük észrevenni mindazt, amit az élet – úgy mellesleg – kínál nekünk: bőséget, boldogságot, harmóniát.
Talán ez az a pont, ahonnan a „ self-love moment”, ez a különös, bizarrnak tűnő, de egyre terjedő trend hulláma vihet tovább. Ennek az önszerelem-mozgalomnak a lényege, hogy felismertesse Veled, milyen minőségi ugrást hoz az életedben, ha saját magadat, mint „szerelmi partnert” fogadod el: boldog vagy a társaságában, tiszteled, csodálod, gyönyörködsz benne, keresed a kegyeit, odafigyelsz az igényeire, megajándékozod, büszke vagy rá és így tovább!
Megkockáztatom, hogy ha lecsökkenne az önutálat súlya alatt görnyedő, önmagunkban bizonytalan, boldogulásukat változatos módon szabotáló emberek aránya, s ugyanennyire megnövekedne a magukhoz szerelem-jellegű érzésekkel viszonyulók hányada, a kodályi ” két ember között a legrövidebb út a mosoly” gondolat gyakori megvalósulásának ugrásszerű elterjedését ünnepelhetnénk – közösen.

Dr. Buda László
pszichiáter, pszichoterapeuta
www.budalaszlo.hu

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Tisztítás, méregtelenítés Perui Kovafölddel

A mesék szimbolikus jelentései

Árak és bérlet akciók!